Érdekes volt, mert picit elvonulva az itthoni gyerekzsivajtól, egy szuszra átolvastam ma a leveleket újra, és hihetetlen, mert olyan kedvesen, és életszerűen írtátok le, hogy már-már a nappalitokban éreztem magam, miközben együtt karácsonyozunk.:)
Az biztos, hogy több bejegyzés készül, egybe nem férne bele minden. Először is egy olyan dologról írnék, ami több levélben megjelent, miszerint ezen írók gyermekkorában / általában most kisgyerekes anyukák írtak / a 24-e apró-vagy nagyobb szülői feszültségekkel volt tarkított. Bár nem vagyok szociológus, de ezt mint generációs kérdést láttam, / és elnézést ha nem így van, csak tippelek / mert azok, akiknél gyermekkorukban megvolt ez a családi feszültség, ők most családosként pont ezért nagyon odafigyelnek arra, hogy karácsonykor otthon béke legyen és nyugalom, félretéve minden apró nézeteltérést, amit hozhat ez az ünnep.
A másik dolog, ami foglalkoztatott titeket és engem is, hogyan mondjuk el nagyobb gyerekeinknek, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. Itt kiragadnék két levélből. Viktória írta ezt a kedves történetet, szó szerint idézzük:
"Gyerekkoromból talán egyetlen karácsony maradt meg az emlékeimben, de az nagyon! Nem voltam már kisgyerek, alsós voltam az iskolában. A tévében reklámoztak egy társasjátékot ami nekem nagyon megtetszett. Nem tudtam megjegyezni a nevét, és csak egyszer láttam azt a reklámot. Kézzel lábbal próbáltam elmagyarázni az anyukámnak, hogy milyen lehet a társas. Mondta nekem, hogy így nem nagyon tud rájönni, hogy melyik az. Ha nem tudom a nevét akkor, hogyan kérje a jézuskától...Aztán annyiban is maradt a dolog. Nem számítottam rá, hogy megkaphatom, nem is nagyon izgatott tovább a dolog. Karácsony este amikor megjött a jézuska :) ott volt a társas a fa alatt. Olyan boldogságot éreztem és talán akkor hittem legjobban a karácsony szellemében. Akkor kaptam egy borítékot is amiben egy nagyon szép képeslap volt és ez állt rajta: Kedves Viktória! Én többé személyesen már nem jövök el hozzád. De kérlek mindig emlékezz rám, mert ezután én már neked nem jézuska leszek, hanem hívj csak így : SZERETET!
Hát így emlékezem én a karácsonyra gyerekkoromból."
A másik írást Barbara küldte el nekünk. Megfogott, mert mi is ezt éltük át a nagyobb gyerkőcökkel. Hiába tudták meg, hogy nem a jézuska hozza az ajándékot, olyan erősen akarták hinni, hogy hittek benne továbbra is. Barbara írása:
"A legnagyobb fiunk 6,5 éves lehetett, amikor az egyik óvodai társa elmondta neki, hogy nálunk bizony az édesanyja szerzi be az ajándékokat. Vilmos teljesen elképedt, majd közölte: "Szegény édesanyád, nagyon nehéz lehet neki. Az én édesanyámnak nincs ilyen gondja, nálunk az angyalok hozzák az ajándékokat." Bizony-bizony, nálunk még rendületlenül hisznek az angyalokban....Vilmosban azért már mocorog a kétség, tavaly el is árulta: ő már bizony tudja, hogy mi vesszük az ajándékokat. De ez a kétség a feldíszített fa alatt pillanatok alatt semmivé válik....az ajándékbontás után, ő, a nagyfiú is úgy rohan oda hozzám a meglepetésével, "Nézd, Anya, mit kaptam!" felkiáltással, mintha nem én böngésztem volna a netes oldalakat napokon át, hogy megszerezzem a kiszemelt és régóta vágyott játékot, könyvet, akármit."
És a végére egy sokak által kedvenc karácsonyi filmről. Na, vajon melyik az, amit sokan szerettek?
Természetesen az Igazából szerelem. Bevallom, én is kedvelem ezt a filmet, több évben is előfordult, hogy karácsony előtt megnéztem. Egy dallal zárunk ebből. Következő karácsonyi összeállításunk arról szól, hogyan élik meg a külföldön élő magyar anyukák ezt az ünnepet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése