A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 30., csütörtök

Tündértorta 1.rész - Az alapok

A cupcake helyett használjuk inkább a tündértorta elnevezést, jó? Angliában nevezik így, és nekünk jobban is tetszik. :) Ígértünk egy kis összefoglalót a készítésükről, hát kezdjünk is bele. Mi is sok mindent most tanulunk még, de hát miért ne tanulhatnánk együtt?
A szép végeredmény ott kezdődik, hogy megpróbálunk szép formájú sütit sütni. Nem jó, ha túl magas, ha szétreped, ha eldeformálódik. Akkor szép, ha éppen picit púpos, és ez a kis púp szabályos.
Bár attól is függ, mit tervezünk velük. Ha krémet teszünk rájuk, akkor laposabb a jobb, ha fondant bevonattal díszítjük, akkor picit lehet magasabb.
Hát, mondanunk sem kell, egy ideig kísérleteztünk, mire rájöttünk, hogyan is kell szépeket sütni...
Mire ilyenekből:


Ilyenek lettek:



Receptet nem írnék, hogy most a technikáé legyen a főszerep, de az itt megtalálható nagyon jó, amiből a tortát sütöttem.
Első lépésként fontos, hogy a tésztát meddig töltjük. Nekünk a sütőpapír kb 2/3 részig megtöltése jött be, ebből készül olyan, mint a fenti. Ha kicsit laposabb kell, természetesen kicsit kevesebb tészta megy bele. Ezt legjobb, ha fentről öntjük egy edényből úgy, hogy ne csöpögjön ide-oda.


Ezek a szülinapi sütikhez sültek:



És most jön egy fontos lépés, a sütés! Én valamiért mindent légkeverésen sütöttem egy időben. Magam sem tudom miért. Légkeveréssel sültek a csúnyák. Aztán egyszer csak nem kapcsoltam be, és lőn csoda! Gyönyörű szépek lettek! Előmelegített, 180 fokos sütőben, légkeverés nélkül, nálam átlag 20 percig sülnek. Ha eddig légkeveréssel sütöttétek, a kedvemért próbáljátok meg, hogy kikapcsoljátok, és egy kicsit tovább sütitek. Nagyon más a végeredmény!
Ha kihűltek, lehet velük dolgozni. Ha csak krém kerül rájuk, akkor a tésztával nem bűvészkedünk tovább.
Ha fondant bevonat, akkor a tetejéből egy icipicit, szabályosan levágunk, és azt krémmel helyettesítjük. Itt odafigyelünk, hogy egyenletesen kenjük el, és aztán megy rá a fondant. Bár készítettük már úgy is, hogy nem vágtunk le a tetejéből, és úgy ment rá a krém.
No de ne szaladjunk előre! A következő résznek ez lesz a témája. Ma megsütöttük a tökéletes formát, legközelebb keressük a legjobb krémet, és megmutatjuk a fondant bevonat ráhelyezését is.
Addíg pár kép még. Jó sütést! :)







Julia

2012. augusztus 23., csütörtök

Neked van hobbid?


Mindig is utáltam azt a kérdést, hogy " Mi a hobbid? " Egész egyszerűen azért, mert nekem sosem volt. Több kis embergyerek nevelése, és munka között örültem, ha nézhetek ki a fejemből csendben. Ez hobbi?
Közben mindig is irigyeltem azokat, akiknek van. Mikor a " hobbi " már inkább rajongás, vagy megszállottság. Vagy nevezzük bárminek. Valami, amire nem sajnálnak emberek időt, pénzt, türelmet. Valami, amiről szeretettel a hangjukban, szenvedéllyel a szemükben mesélnek...
 Pedig én is sokáig úgy kerestem. De ez sajnos nem egy olyan dolog, hogy na most leülök, és kigondolom miért fogok rajongani. Sok minden tetszett nekem is, de nem jött el eddig az a VALAMI...
Majd vidéki lettem, sok minden lenyugodott és lecsendesedett körülöttem. És akkor egyszer csak megjött a VALAMI. Olyan helyről, ahonnan sosem vártam. A konyhából... Először csak egy tortát akartam megsütni. Aztán még több tortát. Már nem csak magunknak, hanem a családnak, barátoknak is. Furán éreztem magam, mikor néha egy-egy torta átadása után azt mondták, erre születtem. Dehogy születtem erre, csak szeretek sütni! Hát ezért tanultam ennyit, hogy erre szülessek? Hát ezért...
Lassan kezdtem el rájönni, hogy tényleg ez az, amit imádok. Képes vagyok 40 fokban is sütni, családom boldogságára, csak azért, mert ki kell próbálnom valami újat.
Este, mikor már halál fáradt vagyok, bújom a netet, és ötleteket keresek. De igazán akkor éreztem először, hogy ez már a VALAMI, mikor nemrég azt kaptam kedvesemtől szülinapomra, hogy elvitt egy cukrászkellékeket árusító üzletbe. Olyan volt, mint a '80-as években, mikor kisgyerekként először jutottam ki Bécsbe, és tátott szájjal bámultam az üzleteket. Szavakban ezt nehéz elmondani. Mint egy csodaboltban, ahol már-már mesebeli dolgokat árulnak. Mindent megvettem volna, alig tudtam kiválasztani azokat az alap darabokat, amikre most a kezdeteknél mindenképpen szükségem van. Legalább mostantól nekem nem lesz nehéz karácsonyi ajándékot választani...:)

Mikor minap sütöttem egy egyszerűbb sütit, a drágám megkóstolva azt mondta, hogy "ez sokkal finomabb, mint a macaron, pedig azzal  bíbelődsz vagy fél napot..."
Akkor csak álltam, és rájöttem, hogy ez már biztos! Itt van! Időt, pénzt, türelmet nem sajnálva megszállott lettem! Végre! Nem kerestem, és  nem is gondoltam volna soha, hogy a sütés hozza meg ezt a várva várt "hobbit".


De iszonyatosan jó érzés! Imádom, mikor kigondolok egy tortát, és sikerül megsütni. A színátmenetes tortát például mikor kitaláltam, alig vártam, hogy megsüthessem végre. Számoltam a napokat, mint egy kisgyerek. Azon kaptam magam, hogy én, az állítólagos "felnőtt", azzal nyaggatom a lányomat, hozzuk előbbre a szülinapját...:)) Megszállott vagyok? IGEN! De imádok megszállott lenni! Szeretek szépet alkotni, és utána látni, hogy boldog, akinek készült. Kis dolog az életben egy torta? Lehet... De mégis valami pluszt hoz egy napba. Főleg, ha az születésnap, vagy esküvő.
Már alig várom, hogy megsüthessem a kisorsolt szerencsés pár/ok/ esküvői tortáját. Megterveztem, lerajzoltam, próbasütöttem, ugyanazzal a rajongással, amivel minden tortát készítek.
Most már bárki megkérdezheti, mi a hobbim, boldogan válaszolok! No, és Nektek van hobbitok?

Julia


2012. augusztus 21., kedd

Karamellizált szilvatorta

Itt a szilva idény! Ezen alkalomból mutatunk nektek egy nagyon egyszerű, és iszonyat finom szilvatortát.




No, vágjunk is bele! Az első lépés, hogy 130 g kristálycukrot összekeverünk 130 g barna cukorral. Ezt a cukros keveréket összekeverés után kettémérjük két egyenlő részre, így kapunk két rész kevert cukrot.
Kb 700 g szilvát megmostam, megtörölgettem, kettészedtem, kimagoztam. A cukor egyik felét 4 evőkanál vajjal felforrósítottam, óvatosan kevergetve közben. Mikor már forrt kb 2 percig, akkor lekapcsoltam, és belehempergettem a szilvákat.
Ezeket a cukros szilvákat szépen sorban elhelyeztem egy kapcsos formában. /Nekem ez 26 cm-es./
Ez egy felfordított torta, tehát tálalásnál az alja lesz felül, ezért jó, ha megpróbáljuk szép sorba rendezni a szilvákat. Minden olvadt cukrot öntsünk rá, ez képezi sütés után az iszonyat finom karamell réteget.


A tésztához 130 g vajat habosra kevertem a cukorkeverék másik felével. Darabonként hozzáadtam 2 egész tojást, majd 1 dl tejet.
Kimértem 200 g lisztet, elkevertem benne 1 sütőport, ezt hozzákevertem a vajas-cukros keverékhez.
Az egészet gyorsan, sima masszává dolgoztam, és leöntöttem vele a szilvákat.
Előmelegített sütőben , 180 fokon sütöttem 45 percig. Érdemes egy sütőlapra tenni a formát, ha esetleg a karamellizált cukor lecsurog. Én először nem tettem, hát le is csurgott kicsit, kellett szellőztetni rendesen! :)
Kb negyed órát hagytam hűlni, és még melegen lekapcsoltam a sütőformát, majd felfordítva lehúztam a tetejéről is. Picit még meleg ilyenkor, de szépen le lehet szedni róla.
A cukor rá karamellizálódik a tetejére és az oldalára...hmmmmmm... Rettenetesen finom!


A karamelles szilvás réteg a tetején...



És az oldalán...





Julia

2012. augusztus 16., csütörtök

A macaron őrület...

Hát, minket is elkapott a macaron láz...A macaron őrület fokai szerintünk a következők:
Mikor először hallod, fogalmad sincs mi az, és nem is érted miért a nagy felhajtás körülötte.
Majd látsz képeket színes "habcsókokról", ha szerencsésebb vagy meg is kóstolod, és elkezd valami zakatolni az agyadban.
Addig zakatol az a valami, míg meggyőz, hogy neked is meg kell sütnöd.
Elhatározod, beszerzed ami kell, és megsütöd. És legtöbbször nem sikerül. De ekkor már magával ragadott, és csakazértis megpróbálod még egyszer, és még egyszer... Aztán minden ide vonatkozó szakirodalom elolvasása után, egyszer csak sikerül! Azon kapod magad, hogy imádod, kikapcsol a sütése, meg akarod sütni több színben, több ízben. És tessék, megszállott lettél.....

Ezekkel már elégedettek voltunk

Hát, mi itt tartunk most. Igazából tanácsokat osztogatni nem szeretnénk, mert mi sem vagyunk profik. Azt mutatnánk meg nektek, hogy mi hogyan csináljuk, mit csináltunk rosszul, mikor hol rontottuk el, és hogyan készült el végül a számunkra tökéletes. Reméljük ezzel tudunk segíteni azoknak, akik még az első fázisban vannak.:)
Nekünk szerencsére barátnőnk személyében volt segítségünk, akinek már sikerült megsütni. Ezúton is köszönjük Krisztinek a segítséget és a receptet!
Amire mindenképpen szükség van, az egy digitális mérleg. E nélkül nehéz, legalábbis nekünk nem sikerült, mert nagyon pontosan kell mérni.
A hozzávalók:
200 g porcukor / átszitált/
200 g mandula
2x75 g tojásfehérje /kb 5 darab /
200 g kristálycukor
65 ml víz
ételfesték
Mi egész mandulát vettünk, a porcukorral turmixgépben megőröltük, / jobb a kávédaráló, de nekünk nincsen sajnos / és kislyukú szitán átszitáltuk. Ezt a sütés előtt egy nappal megtettük, hogy száradjon. A második adagnál aznap őröltünk, és nem tapasztaltunk különbséget. /Első sütésnél csak olyat kaptunk, amin rajta volt a vékony barna hártyája. Azzal is jó, a végeredményben pici apró pöttyök lettek. De így sem veszít semmit az esztétikai értékéből szerintünk./
Ehhez hozzákevertük kézzel a pontosan kimért 75 g tojásfehérjét. Akkor most egy picit a tojásfehérjéről. Sütés előtt 3 nappal betettük a hűtőbe, alufóliát tettünk rá, amit pár helyen kiszúrtuk. Sütés előtti este kivettük, levettük a fóliát, és úgy pihent másnapig a konyhapulton. Ilyen eljárással készült darabok tökéletesek lettek. Kíváncsiak voltunk, mi lesz, ha nem pihentetett fehérjéből készül, tehát sütöttünk úgy is. Itt látható a különbség:

  3 napig pihentetett tojásfehérjéből,             aznap feltört tojásfehérjéből

Tehát a porcukros mandulát összekevertük a 75 g tojásfehérjével, ebből lett egy marcipán állagú massza.
Következő fázisként 200 g kristálycukrot fel kell forralni 65 ml vízzel. / mi a baba cumisüvegével mértük ki /
No, és itt van a másik fontos pont, ahol el lehet csúszni. Ennek a cukorszirupnak 121 fokosnak kell lennie, akkor lehet hozzákeverni a felvert tojásfehérjéhez. Ha van húsmérőd, azzal tudod mérni, ha nincs, akkor addig kell főzni, amíg teljesen el nem oldódik a cukor, és ha beledugsz egy villát ,majd felemelve ágaival lefelé azt látod, hogy apró szálat húz a villán a lecsorgó cukor, na akkor jó.
Ezt a cukormasszát kell még így forrón, iziben hozzákeverni a másik pontosan kimért 75 g tojásfehérje adaghoz, amit előzetesen keményre felvertünk robotgéppel. Az így kapott masszát addig kell verni tovább, amíg kihűl, és jó kemény lesz. Por színezővel ezzel a fázisban színeztünk. Ha folyékonnyal dolgoztok, a vízhez kell keverni úgy, hogy 65 ml legyen összesen.

A tojásfehérjés, színezett cukormassza

Ha ez kész, a mandulamasszához adtuk adagonként. Körkörös mozdulatokkal, szilikon lapáttal kevertük egyneműre. Ezzel kész a massza, lehet egy nagy levegőt venni. :)
Tapasztalat, hogy legszebbek akkor lesznek a macaronok, ha habzsákba töltve pihentettük a masszát kb 2 órát. Ezt nem olvastuk sehol, nekünk így vált be. De nézzétek meg a különbséget:

Felső sorban a nem pihentetett, alul a 2 órát habzsákban eltöltött
darabok

A pihentetés után tefal tapadásmentes tepsire nyomtuk ki nyomózsákkal, kb 2-3 cm-es halmokat képezve.


Ha nincs ilyen tepsitek, szilikonos sütőpapírt kell tenni alájuk.
És ismét pihi. Kb 50 percet. Úgy láttuk, ez is egy fontos mozzanat, mert akkor jó, ha " megbőrösödik" a halmocskák teteje. Ami azt jelenti, hogyha finoman hozzá érsz az ujjaddal, már nem ragad. Mikor nem vártuk ezt ki, megrepedt a tetejük, és nem lett talpuk.
Mikor letelt az idő, "bőre" is képződött, mehet a sütőbe. Hát itt is játszottunk, ki kell tapasztalni a sütőt, mert mindegyik más. Nekünk ami bevált: 150 fokos, előmelegített, NEM légkeveréses sütés kb 14-15 percig.
Akkor jó, amikor szépen feljöttek, és "talpacskáik is lettek.

Bekukucskáltunk a sütőbe, hogy megmutassuk, milyen mikor elindulnak
felfelé...
Azóta megsütöttük többször ezzel a technikával, és minden alkalommal sikerült. Ne keseredjetek el, ha elsőre nem megy, nekünk is sokadik alkalomra jött össze.
A krémeket most nem részletezném, így is hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, úgyhogy folyt. köv. :)
Addig pár szépséges kép még a legutóbbi sütésből:








Julie, Julia,  és Krisztina


2012. augusztus 1., szerda

Színátmenetes torta

Elég jól megmozgatott benneteket ez a kérdés, hogy mit szeretnétek részletesen látni a szülinapi bejegyzésből. Máskor is tartunk ilyen kérdezz-felelekes mókát. Jó?
Legtöbb szavazatot a torta kapta, ezért most ezzel kezdjük, ígérem a többi is /cupcake, dekoráció / sorra kerül...
Ez a színátmenetes torta picit időigényesebb, mint egy átlagos, de én mondom, aki 3 gyerek mellett csináltam múlt héten, hogy megéri!!!





A tésztát egy angol oldalon találtam még régebben, ez a cupcake-ek tésztája is, nagyon finom. Bögrében van mérve, és én még sohasem számoltam át dekára, ezért így adom meg a hozzávalókat. Nem elhanyagolandó információ, hogy a bögre 3 decis.
Egy tálba beleöntöttem 2 és fél bögre finomlisztet, 2 teáskanál sütőport, 1 teáskanál szódabikarbónát, fél teáskanál sót.
Egy másik tálba 4 egész tojást elkezdtem felverni robotgéppel, majd hozzáadtam másfél bögre cukrot. Ezt is vertem kb 2 percig, majd folyamatosan kevergetve ment hozzá 1 bögre olaj, és 1 bögre tej. / Nomármost a tejbe pár perccel a felhasználás előtt 1 citrom levét kell belenyomni. Ne ijedjetek meg, összetúrósodik, ez így a jó.../ Ezt így együtt picit még vertem , majd jöhet hozzá a lisztes keverék folyamatosan, kisebb adagonként elkeverve. Ha van otthon vanília aroma, egy pici mehet bele. Attól még finomabb...
A tészta kész is. ennél a tortánál 5 lapot sütöttem ebből az adagból, a forma átmérője 16 cm. Próbáltam 5 egyenlő adagra osztani a tésztát. Piros ételfestékkel színeztem. Por állagúval, csak nagyon picike kellett bele. A legsötétebbel kezdtem, majd egyre kevesebbet tettem hozzá,hogy haloványabb legyen. Így darabonként kb 12-14 percig sültek.
A krém vajas sajtkrém. Egyenlő arányban kell bele vaj / NEM MARGARIN! / és sajtkrém. A philadelphia sajtkrém jó, de amilyet éppen kaptok. Ez a torta a külső díszítés miatt jó sok vajat megevett, kb 350 g ment bele, és ugyanennyi sajtkrém. Először a vajat keverem géppel, majd folyamatos keverés közben adom hozzá a sajtkrémet. Végül 300 g porcukrot. Ezzel kentem meg a belsejét is, majd a külsejére is egy vékony rétegben, hogy egyenletesebb legyen. A maradékot 3 részre osztottam, / az egyik picit több, ez megy a tetejére / és ezt is piros ételszínezékkel színeztem. A legsötétebb ment legalulra, és így tovább.
Hideg tortára kezdjük el kinyomni  a rózsákat, a krém is legyen hűvös, különben nagyon gyorsan olvad, és nem lesz szépen formázható. Hozzáteszem, ezt még én is csak most tanulom, nem lett tökéletes...
Szombaton, mikor csináltam, nagyon meleg volt, a szintek közben is vissza kellett tennem a krémet a hűtőbe, mert nagyon olvadt.
A díszítés különben rém egyszerű. Csillag kinyomóval középről kiindulva kb másfél fordulat csigát készítünk. Ezeket ismételve a torta körül. Lesznek hézagok, azokat nagyságtól függően ki kell tölteni. Vagy egy c fordulatot, vagy csak egy pöttyöt helyeztem a lyukakba.
Közben a krém szintenként világosodott, egyre kevesebb piros festékkel színezve. A torta tetején ugyanezt a műveletet hajtottam végre.
Majd gyorsan hűtőbe, hogy szép maradjon!
Tudom, hogy macerásnak tűnik, én sem fogok minden nap ilyen tortát sütni, viszont annyira jól mutat, hogy csak na!




Mikor lányom felvágta, akkor jött a nagy meglepetés, hogy is belül is színátmenetes, teljesen el volt ájulva tőle!
Bármilyen színben megsüthető, ha én újra megsütném, most a lila jönne.
Jó sütést annak, aki kipróbálja, ha elakadtok valahol, kérjetek segítséget bátran! Vagy adok, vagy nem! :)))
Ez megint egy rossz vicc volt, biztosan fogok adni!!!! :)

Julia

2012. július 15., vasárnap

Az esküvői torta...

Két kedves barátunk hétvégén örök hűséget fogadott egymásnak. Ezen jeles alkalomból sütöttem tortát. Ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy esküvői tortát fogok sütni, hát jól kinevetem, vagy legalább is nagyon furán néztem volna rá, hogy "ennek" mi baja??? :)
Arról már írtam, hogy vidékre költözésem előtt nem igazán sütögettem. Csak néha-néha valami gyorsan összedobhatót. Mikor először rájöttem, hogy szeretek sütni, az nagyon furcsa érzés volt. Mintha megnyílt volna előttem egy új világ... Szó mi szó, ebből azt akartam kihozni, hogy szerintem ilyen tortát bárki el tud készíteni, aki érez magában egy kis szeretetet a sütés iránt, és van türelme egy picit elbíbelődni a részletekkel.
Ennél a tortánál a cél az volt, hogy egyszerű legyen, de elegáns. Az alapja csokitorta, a krém is csokis. / Őrület, hogy mennyien imádjuk a csokit:) /
Mivel a tészta abból a töményebb, zamatos fajtából való, két részben sütöttem, hogy szebbek és lazábbak legyenek. Majd a két részt borítottam egymásra, köztük az étcsokis krémmel. Tetejére és az oldalára vajkrém került / vaj, porcukor, kevés étcsoki /, mert a fondant alá mindenképpen kell a vajkrém, ami megfogja az egészet. Ez így egy éjszakát pihent a hűtőszekrényben. Másnap került rá a fondant bevonat. Én mindig egy bevált recepttel dolgozom, ezt kiskuktánál találtam, ide kattintva részletesen olvashattok róla. Ez ment rá a tortára, kb 5 mm-re nyújtottam. A díszítést nem vittem túlzásba most sem. Amióta sütögetek, kaptam ajándékba kinyomókat több formában, de elárulom, hogy a gyerekek gyurma kinyomóját is loptam már el. :) És folyamatosan agyalok azon, mit lehetne még erre a célra használni. Itt most sima egyszerű virágokat készítettem, vizes ecsettel ragasztottam a tortára, majd ezt olvasztott fehércsokival még díszítettem.
A kis tortácskáknál mindenben hasonlóan jártam el, a tészta is ugyanaz volt. Mikor kihűltek, a tetejükből levágtam egy kicsit, erre öntöttem olvasztott csokit vajjal elkeverve. Rá a fondant, a díszítés mint a nagy testvérénél.
Nem is írok többet, beszéljenek helyettem a képek:





















Házasulandók, figyelem!!!

Szeretnénk kipróbálni magunkat esetleg egy emeletes esküvői tortában is. Bár ha nem emeletes, az is jó:). Ezért keresünk egy leendő házaspárt, akik a közeljövőben mondják ki a boldogító igent. Természetesen ez nem egy pénzgyűjtő reklám, a tortát díjmentesen készítenénk el, ajándékként...
Olyan pár jelentkezését várjuk, akik nem 300 fős lakodalmat terveztek, valamint vannak olyan bátrak, hogy ránk merik bízni a tortájukat..... / Még nem rontottunk el tortát. Ha ez megnyugtató:)) /
A szállítást Budapesttől a leendő párnak kellene megoldania.
A falusilibak@gmail.com címre várjuk a jelentkezést. Ha esetlegesen több pár is jelezné érdeklődését, igazságosan sorsolunk. Július 22-ig várjuk a jelentkezést.

Julia
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...